top of page
  • Writer's pictureVendégszerző

„Asztal-trónon ülő mámor-fejedelem” – Ady Endre és az alkoholizmus (2. rész)

Blogunkon rendszeresen nyújtunk megjelenési lehetőséget vendégszerzőknek is, köztük nem utolsósorban tanítványoknak. A következőkben Sós Eszter tanulmányának folytatását közöljük, mely főként Ady Endre alkoholbetegségével foglalkozik. Szerzőnk a Pannon Egyetem Humántudományi Karának magyar alapképzési szakához tartozó színháztörténeti specializáción, valamint irodalom- és kultúratudomány mesterképzésen végzett, jelenleg pedig a Pécsi Tudományegyetem biblioterápia szakirányú továbbképzésén vesz részt.


Orvosi szemmel Ady alkoholizmusáról

Ady egészségügyi problémáját a mai orvosi definíciók szerint atípusos depressziónak nevezhetjük, mivel szélsőséges kedélyállapot-változások is jellemzőek voltak rá: sokszor őrült tempóban, hatékonyan dolgozott, máskor viszont gyötörte az alkotói válság, a letörtség, azaz a mániás és a depressziós állapotok egymást követték az életében. Krónikus álmatlanságára a nyugtatóktól és erős altatóktól remélt gyógyírt, majd az ezek által okozott kábulatot próbálta kávéval, nikotinnal és alkohollal ellensúlyozni. Élete utolsó éveiben egyre gyakrabban szorult szanatóriumi vagy otthoni gyógykezelésre, ám hiába enyhítették problémáit ideig-óráig például az előírt böjtölések, kicsapongó életvitelét emellett is folytatta. A korabeli szanatóriumok inkább a mai értelemben vett üdülőhelyekre hasonlítottak, így nem tudták igazán számon kérni a költőn az önmegtartóztató életformát, ráadásul (Csinszka tudtán kívül) sokszor éppen barátai csempésztek be szobájába alkoholt.


János Szanatórium a Városmajor utcában. A kép forrása: FSZEK Budapest-képarchívum; illetve Viczián Zsófia cikke, lásd https://pestbuda.hu/cikk/20190127_buda_nyugalma_ady_es_budapest_iii_resz


1915 és 1918 között Ady kezelőorvosa dr. Láng Menyhért ideggyógyász volt, aki a leletek alapján igen komplex kórtörténetet állított fel: „a hatalmasan fejlett mellkas állapotával szemben, sajnos éppoly aránytalanul, mégpedig ez esetben pathologikusan szinte óriássá nagyobbodott szíve és mája volt, ahogy az alkoholistáknál megállapítható. Feltűnő volt a gyakori nehéz légzése, emphysemája és állandó rekedtsége (ez utóbbi a mértéktelen dohányzás miatt is)…, a folytonos recidivák, az örökös ingadozás az abstinencia és alkoholizálás között, mindjobban a testi és lelki ellenálló képesség rovására ment. Már 1917 telén fájlalva észleltem a döbbenetes rosszabbodást (az éjjeli attakok, melyek évek óta szűnőben voltak, már éjjelente ismételten előfordultak), az »ad maximumig« fokozott szívműködés, asztmarohamok, depressziók váltakozva súlyos pszichés zavarokkal, amelyeket immáron alig váltanak fel a régi felfrissülés megújhodásai” (Egyértelmű forrásmegjelölés nélkül idézi Szállási Árpád: Ady Endre /1887–1919/ betegsége. Ponticulus Hungaricus, 2017/2., https://www.ponticulus.hu/rovatok/hidverok/szallasi-arpad-ady-endre-betegsege.html#gsc.tab=0 Utolsó letöltés: 2024. 01. 18.)


Czeizel Endre a magyar költők testi és lelki betegségeit vizsgáló kötetében hosszú fejezetet szentel Ady Endrének, akiről azt írja, hogy italozása voltaképpen egyfajta gyógyírként szolgált megoldatlan lelki problémáira: „Az alkatából, zsenitudatából és a vérbaja okozta »élőhalottságból« következő állandó és leküzdhetetlen belső feszültsége az akaratgyenge, túlérzékeny, sérülékeny, súlyos alvászavarban szenvedő, gyakorta depressziós, önmagát halálra ítéltnek vélt költőt mámorból mámorba hajszolta.” (Czeizel Endre: Aki költő akar lenni, pokolra kell annak menni? Budapest, 2001, GMR Reklámügynökség, 103. p.) Csinszka szerint Ady élete vége felé akár napi öt liter bort is elfogyasztott munka után a fáradtsága oldására, ám amikor szanatóriumba került és hosszabb ideig nem ivott, nem jelentkeztek nála elvonási tünetek. Czeizel Ady orvosainak egymásnak ellentmondó jelentéseit is megvizsgálva arra a végkövetkeztetésre jut, hogy a költő nem alkoholfüggő volt, hanem „csak” iszákos, s ebből kifolyólag élete vége felé már alkoholbeteg. Mindehhez persze hozzáadódott a vérbaja, a napi 70-140 szál cigaretta okozta tüdőszövődmények és az ideggyengeség. Ami tény, az tény: a kórbonctani eredmény szerint Ady 41 éves korában bekövetkező halálának elsődleges oka az aorta megrepedése volt, bár jelentősen megnagyobbodott a mája és a szíve is.



Kaizler Anna, Ady sógornője a költőről írt visszaemlékezésében azt is felidézi, hogy rokona irtózott az orvoslás és a gyógyítás legkülönbözőbb nemeitől, így a lélekgyógyászattól is. Ferenczi Sándor pszichoanalitikussal is csak Ignotus közbenjárását követően volt hajlandó leülni beszélgetni. A találkozó után Ferenczi eltekintett Ady kezelésétől, aki mindezt győzelemként élte meg, mondván: egy „Freud-orvos” nem tudott túljárni az eszén. Ferenczi ellenben azért nem vállalta Ady gyógyítását, mert állítása szerint ő ilyen lángészhez nem mer nyúlni; szerinte a betegség már annyira hatással volt a költő alkotóképességére, hogy a folyamatba nem akart „belekontárkodni”.


Szeszélyes impulziók beteg akrobatája

Az Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság 1983-ban mintegy „elrettentő” célzattal jelentette meg A magyar Pimodán című antológiát,  benne 20. századi magyar írók szenvedélybetegség köré csoportosítható írásaival. A kötetben Ady Endre mellett József Attila, Csáth Géza, a Cholnoky testvérek, Krúdy Gyula, Kosztolányi Dezső, Karinthy Frigyes, Gelléri Andor Endre és Hajnóczy Péter szövegei kaptak helyet. A kiadvány utószavában Gerevich József pszichiáter kiemeli, hogy az összegyűjtött írások szerzőinek közös tulajdonsága – azon kívül, hogy maguk is megjárták a „poklot” –, hogy „látószögükből bonyolult egységben tűnnek fel az alkoholizmus társadalmi és egyéni gyökerei”,  azaz többrétegű, összetett ábrázolásmóddal fejtik fel e probléma gyökereit. (A magyar Pimodán. Szerk.: Könczöl Csaba. Budapest, 1983, Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság, 234. p.)



Adyval kapcsolatban úgy véli, elsősorban kulturális környezete, az érte lelkesülő rajongók miatt próbált megfelelni annak a szerepnek, amelyet kora aggatott rá: a szabálytalan, polgári élettől elhajló zseni sztereotípiájának. Az elvárásoknak való megfelelés aztán egy ponton személyisége átformálódásával járt, innentől pedig a folyamat immár visszafordíthatatlan lett. Ennek ellenére minduntalan ott munkált benne a külső elemző hangja, azaz a tudós érdeklődés az iránt, hogy alkotófolyamatára miként hat maga az alkohol, továbbá az is, hogy ez a társadalmilag elfogadott szenvedélybetegség miként jellemezhet egy népet, egy nemzetet, egy korszakot is egyúttal.


„Az alkohollal, érzésekkel és versekkel élő ember a szeszélyes impulziók szeszélyes, beteg akrobatája” – fogalmaz Ady A magyar Pimodanban, és ennek a veszélyes és egyben lenyűgöző kötéltáncnak ő volt az élő bizonyítéka. (Ady Endre: A magyar Pimodan. Vallomások és tanulmány. I. Nyugat, 1908/1., 29. p.) A művészetet úgy tekintette, mint a személyiség megélésének, megvalósításának egyetlen igazi lehetőségét. Az alkotás pedig nála az önmegvalósítás küzdelmének feszültségekkel teli színterévé lett, és pontosan ezt szimbolizálja a verseiben megjelenő bor: az alkohol a mennyekbe és a poklokba egyaránt eljuttat, mint ahogy maga a költészet is, s megfelelően bánni velük csak a kiváltságosok, a mámor-fejedelmek tudnak, mint Ady és példaképe, Baudelaire.

 

Felhasznált irodalom:

  • A magyar nyelv értelmező szótára. [Neuraszténia szócikk.] Szerk.: Bárczi Géza – Országh László. Budapest, 1962, Akadémiai Kiadó.

  • A magyar Pimodán. Szerk.: Könczöl Csaba. Budapest, 1983, Alkoholizmus Elleni Országos Bizottság.

  • Ady Endre összes versei III. Budapest, 2000, Magyar Elektronikus Könyvtár.

  • Ady Endre: A magyar Pimodan. Vallomások és tanulmány. Nyugat, 1908/1–4., 20–23. p., 91–95. p., 157–160. p., 182–187. p.

  • Ady Endre: Az alkohol. In Ady Endre összes prózai műve. Budapest, 1999, Arcanum.

  • Ady Lajos: Ady Endre. Budapest, 1923, Amicus.

  • Ady Lajosné Kaizler Anna: Az ismeretlen Ady. Budapest, 2017, Szépmíves Könyvek.

  • Baudelaire, Charles: A mesterséges mennyországok. Ford.: Hárs Ernő. Budapest, 2010, Cartaphilus.

  • Boka László: „Az elsüllyedt utak”. Mindenség-keresés, belső vívódások és a kiúttalanság tapasztalata az Ady-életműben. In „Valaki útravált…” Az úton lévő és kiútkereső Ady Endre. Budapest, 2020, Országos Széchényi Könyvtár – Magyar Művészeti Akadémia, 207–243. p.

  • Bölöni György: Az igazi Ady. Budapest, 1966, Szépirodalmi Könyvkiadó.

  • Czeizel Endre: Aki költő akar lenni, pokolra kell annak menni? Budapest, 2001, GMR Reklámügynökség.

  • Dénes Zsófia: Élet helyett órák. Egy fejezet Ady életéből. Budapest, 1976, Magvető.

  • Fischof Árpád: Ady betegsége. Láng Menyhért dr. előadása. Világ, 1925/91.

  • Földessy Gyula: Ady-élmények. Nyugat, 1923/15–16., 125–140. p.

  • Hatvany Lajos: Ady. Budapest, 1959, Szépirodalmi Könyvkiadó.

  • Kőváry Zoltán: Az ösztönszublimációtól a szelf-egyensúlyig. A kreativitás és a művészi alkotófolyamat  pszichoanalitikus megközelítései és vizsgálata a kortárs pszichobiográfiai elképzelések alapján. [Doktori értekezés.] Pécs, 2010, PTE BTK Pszichológiai Doktori Iskola Elméleti Pszichoanalízis Program. https://pea.lib.pte.hu/handle/pea/15220 (Utolsó letöltés: 2023. 09. 28.)

  • Kőváry Zoltán: Kreativitás és személyiség. A mélylélektani alkotáselméletektől a pszichobiográfiai kutatásig. Budapest, 2012, Oriold és Társai Kiadó.

  • Lombroso, Cesare: Lángész és őrültség. Ford.: Szabó Károly. Szeged, 1998, Lazi Kiadó.

  • Máté Zsuzsanna: A művész és a tudós kreativitása Csíkszentmihályi Mihály és Arthur Koestler szerint. Magyar Művészet, 2018/1., 68–76. p.

  • Péter I. Zoltán: Ady Endre neuraszténiája és valós betegségei. Várad, 2016/10., 60–67. p.

  • Pór Péter: A szimbolista fordulat Ady költészetében. Valóság, 1974/12., 3–44. p.

  • Révész Béla: Ady trilógiája. Budapest, 1935, Nova Irodalmi Intézet.

  • Szállási Árpád: Ady Endre /1887–1919/ betegsége. Ponticulus Hungaricus, 2017/2., https://www.ponticulus.hu/rovatok/hidverok/szallasi-arpad-ady-endre-betegsege.html#gsc.tab=0 (Utolsó letöltés: 2024. 01. 18.)

  • Tarjányi Eszter: Az érzékelés mesterségesen felnagyított kultusza és poétikája a századfordulón. Gondolatok egy kiállítás képei kapcsán. In Pro Philosophia Füzetek 42. Veszprém, 2005, Pro Scienta Humana Vesprimiensi Alapítvány.

  • Teslár Ákos: Betegség és kultusz Ady utóéletében. Kétezer, 2006/11., https://ketezer.hu/2006/11/betegseg-es-kultusz-ady-utoeleteben/ (Utolsó letöltés: 2024. 01. 18.)

  • Z. Varga, Zoltán: Napló és memoár között. Csáth Géza naplóinak néhány jellegzetességéről. Literatura, 2012/1., 56–61. p.

Comments


bottom of page