175 éve, 1849. március 5-én született Balázs Mór, a Budapesti Városi Villamosvasút Társaság alapító vezérigazgatója. Az ő elképzelései alapján indult meg Budapesten az első villamos, 1889. július 30-án, az Egyetem tér és az Orczy tér között, az akkori Stáció, azaz a mai Baross utcában. Miniesszénkben rá és a korszak Budapestjére emlékezünk, néhány írónk egy-két életepizódját is idecitálva…
A földalatti villamosvasút építésének eszméje és kivitelezésének munkája ugyancsak az évfordulós Balázs Mór nevéhez fűződik. Közismert, hogy 1895–96 folyamán a magyar fővárosban épült meg az európai kontinens első földalattija, méghozzá 3228 m hosszúságban. Balázs tehát komoly érdemeket szerzett Budapest világvárossá történő fejlesztésében. Fiatalon halt meg, mindössze 48 évesen, 1897 augusztusában.
Budapest elsősorban Párizst, Bécset és Berlint igyekezett követni, sőt a császárvárossal versenyre is kelt. A rivalizálás eredményeként nemcsak jelentős fejlesztések történtek, hanem a magyar főváros – ahogy azt Gyáni Gábor megállapítja – „olykor talán előrébb is tartott már az eleddig csak csodált és mohón utánzott nyugati nagyvárosoknál.” (Gyáni Gábor: Budapest története 1873–1945. In Bácskai Vera – Gyáni Gábor – Kubinyi András: Budapest története a kezdetektől 1945-ig. Budapest, 2000, Budapest Főváros Levéltára, 157. p.)
Kosztolányi Dezső például gyerekfejjel járt először Budapesten, amikor családjával az 1896-os millenniumi rendezvénysorozatra látogattak. „Akkor ül először vasúton. Csukott, egylovas kocsiban hajtatnak végig a Lánchídon s ő rémülten sikoltozni kezd, ki akar ugrani a kocsiból. Attól fél, hogy a zárt kocsival együtt belezuhannak a Dunába” – tudósít Kosztolányi felesége (Kosztolányi Dezsőné: Kosztolányi Dezső. Budapest, Révai, 1938, 30. p.).
De az épphogy felnőtté cseperedett Krúdy Gyula is, amikor a fővárosba érkezett, a Városliget területén megrendezett Ezredévi Kiállítással találkozott először, hiszen az akkor még nyíregyházi újságíró arról kívánt tudósítani. „Mintha elvarázsolt világban járt volna a vidéki fiatalember: úgy vették körül az ide zarándoklót Ősbudavára mulatónegyedének áltörténelmi, törökös építményei, ódon kastélyai, Vajdahunyad vára történelmi stílusokat megörökítő épületegyüttese. Amit itt lát, amivel itt szembesül, egész életművére hatni fog” – jegyzi meg Fráter Zoltán irodalomtörténész (Fráter Zoltán: Szecessziós emberek. Budapesti Negyed, 2001/4. https://epa.oszk.hu/00000/00003/00026/frater.html – utolsó letöltés: 2024. márc. 5.).
„Amit a Keleti pályaudvarról kilépve nyomban érzékelhetett, s ami később is, nap mint nap legyőzendő, meghódítandó terra incognita maradt: Budapest, a lehetőségek városa. Körutak, színházak, villamosok, kávéházak, szerkesztőségek. Bármikor utazhatott a millenniumi ünnepségekre elkészült földalatti vasút kocsijain, láthatta az állomások jellegzetesen keleties pavilonjait akár a Deák téren, akár a Gizella téren. […] A látvány alapvetően eklektikus ugyan, de határozottan megjelenik már a korszak új stílusa – az új korszak stílusa – a szecesszió” (Fráter, i. m.). A gyermek Karinthy Frigyes sem véletlenül írta le a naplójában, 1900. februári keltezéssel, a következőket: „Sajnálom ha e modor nem tetszik valakinek, most a secessió századát éljük s igy mindent megforditva nyakatekerve kell előálitani máskép unalmas rémül.” (Idézi Fráter, i. m.)
Krúdy 1897-ben aztán újra elvetődik Budapestre, amikor is a magyar irodalom egyik félistenével, Bródy Sándorral találkozik. Budafokon, a Kutyavilla nevű csárdában történt az a jeles esemény, ami megintcsak életreszóló élményt jelentett a fiatalabb író számára. „Krúdy a későbbi életét a Bródyéhoz hasonlóan fogja berendezni, pontosabban szétzilálni, ugyanolyan szokásai és allűrjei lesznek, mint neki, ugyanolyan csapnivaló férj lesz belőle is, és ő is hamar a szavak és az ízek nagymesterévé válik” – fogalmaz Lévai Katalin egyik cikkében (Lévai Katalin: Csábító Budapest. Népszava, 2023. okt. 1. https://nepszava.hu/3210295_levai-katalin-csabito-budapest – utolsó letöltés: 2024. márc. 5.).
Nem akárhogy végződött az az este a Kutyavillában! Bródy ugyanis két ifjú színésznőt szédített épp, akikkel néhány szemvillantást követően már összekapaszkodva meg is indult a Duna felé. Az életművész-író belegázolt a habokba, miközben „mindenféle mesterfogásokat mutatott be”, a lányok pedig nevetve hívták Krúdyt is. „Állítsuk meg a pillanatot, és rögzítsük még egyszer, mi is történik. A magyar irodalom két nagysága, Bródy Sándor és Krúdy Gyula egy elhagyott budafoki csárdában megismerkedik egymással, együtt vacsorázik, majd éjféltájt alsógatyára vetkőzve két színésznővel bemegy a Duna vízébe, és finoman szólva sógorságba kerül egymással. 1897-et írunk. Nyár van. A Duna fölött ragyognak a csillagok. Az éjszaka lovagjai tudják, mi az élet. S hogy miért éppen Budapesten kell élni.” (Lévai, i. m.)
Felvételeink a budapesti Földalatti Vasúti Múzeumban készültek.
Bródy és Krúdy portréit lásd Cultura.hu és Mult-kor.hu.